FRAKCIÓ SZERVEZETI KERESŐ KAPCSOLAT
WEBSHOP



Pénteken egy-egy DK-s és LMP-s lép vissza a másik párt javára
kövess minket!


hírlevél




2018-04-06

rónai sándor

Pénteken egy-egy DK-s és LMP-s lép vissza a másik párt javára

    Budapest, 2018. április 6., péntek (MTI) – A Demokratikus Koalícióból és az LMP-ből is visszalép egy-egy egyéni képviselőjelölt a másik párt javára – jelentette be a párt szóvivője pénteken.
    Gréczy Zsolt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Dunakeszi központú, Pest megyei 5-ös számú választókerületben a DK-s Rónai Sándor javára lép vissza az LMP-s Kiss Csaba javára. A Vác központú Pest megyei 4-es körzetben pedig a DK-s Krauze István lép vissza az LMP-s Matkovich Ilona javára – tette hozzá.
    A politikus hangsúlyozta, ezzel mindkét körzetben megnőtt annak az esélye, hogy legyőzzék a Fideszt, de a kormányváltás érdekében további visszalépésekről is tárgyalnak.
     Egy másik témára áttérve azt mondta, hogy a Fidesz “kékcédulás választást tervez”. Kijelentését arra alapozta, hogy a magyar-román határon a választás napjára megnyitnak tíz ideiglenes, máskor csak szombaton nyitva tartó határátkelőhelyet. A DK szerint ez annak az újabb jele, hogy a Fidesz “nagyarányú választási csalást kíván elkövetni” a határon túli magyarok szavazati jogának kihasználásával. Gréczy Zsolt magyarázatként azt mondta, hogy a magyarországi lakcímekre fiktíven bejelentett, de Romániában élő magyar állampolgárok így levélben és személyesen is szavazhatnak.
    A DK az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelőihez fordul, illetve egy esetleges kormányváltás után minden egyes csalásgyanús esetet ki fog vizsgálni – jelentette ki a szóvivő.
MTI 2018. április 6.