FŐOLDAL | | SZERVEZETI KERESŐ | KAPCSOLAT
WEBSHOP



A gyűlöletbeszéd nem érv, hanem bűncselekmény
kövess minket!


hírlevél




2017-09-12

római part gyűlöletbeszéd

A gyűlöletbeszéd nem érv, hanem bűncselekmény

 

A Római-parti mobilgátról a Facebookon folyó vitában a mobilgát hívei egyes ellenzők vélt vagy valós zsidó származására hivatkozva azt állítják, hogy azok ugyanúgy gettóba akarják zárni a parton élőket, ahogyan a nyilasok’44-ben a zsidókat.

A Demokratikus Koalíció szerint megdöbbentő, hogy a Műszaki Egyetem szakembereinek ellenérveivel szemben a támogatók nem találtak hatásosabb érvet a zsidózásnál. A fenti párhuzamot ugyanakkor fölháborítónak tartja,hiszen a zsidók nem önként költöztek a gettóba, nem ingatlantulajdonukhoz ragaszkodva maradtak ott és a gettó területét többnyire csak egyszer, a halálba vezető útjuk során hagyhatták el.

A DK elutasítja a gyűlöletbeszédet, tiltakozik a vallási-faji hovatartozás alapján történő megkülönböztetés ellen és elvárja, hogy a hatóságok ebben az ügyben is szerezzenek érvényt az Európai Tanács rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló kerethatározatának.

 

Niedermüller Péter

Alelnök, EP képviselő, DK