FŐOLDAL | | SZERVEZETI KERESŐ | KAPCSOLAT
WEBSHOP



A DK álláspontja Lattmann Tamás miniszterelnök-jelöltségéről
kövess minket!


hírlevél




2017-09-27

lattman tamás

A DK álláspontja Lattmann Tamás miniszterelnök-jelöltségéről

 

Tavaly ősszel a Demokratikus Koalíció vezetői arról kaptak tájékoztatást, hogy a Magyar Szocialista Párt vezetői tárgyalásokat folytatnak Lattmann Tamással arról, hogy a párt Lattmannt jelöli miniszterelnök-jelöltnek a 2018-as választásokra. A tájékoztatás szerint a jelölt bírta az MSZP elnökének, frakcióvezetőjének és választmányi elnökének a támogatását.

Az MSZP felkérte a DK-t, hogy fogadjuk bemutatkozó látogatáson Lattmann Tamást. E felkérés alapján a Demokratikus Koalíció nevében Molnár Csaba ügyvezető alelnök, a párt kampányfőnöke és ellenzéki tárgyalásokkal megbízott politikusa egy alkalommal tárgyalt Lattmann Tamással. Az ügyvezető alelnök erről a tárgyalásról a DK elnökségét részletesen tájékoztatta. Az elnökség a tájékoztatást tudomásul vette, a jelöléssel kapcsolatosan nyitottságot mutatott és felhatalmazta Molnár Csabát további tárgyalásokra.

Erre azonban már nem került sor, mert az MSZP korábbi álláspontját megváltoztatva Botka Lászlót jelölte miniszterelnöknek és ezzel a Lattmann Tamás jelöltségével kapcsolatos egyeztetés megszakadt. Így a DK elnöksége Lattmann jelölésével kapcsolatban nem hozott döntést.

 

DK Sajtóiroda